1. 2024.12.05. csütörtök, Vilma
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Nyúlra és fácánra vadásztak Tiszaalpáron

Kürt szóval kezdődött és azzal is fejeződött be az Alpári Tisza Vadásztársaság december 19-i vadászata. Ezen a napon nyúlra, fácánra, valamint dúvadra lehetett lőni.

 

A reggeli kezdéskor Seres Róbert köszöntötte a megjelent huszonöt puskást, valamint a hat hajtót. Rajtuk kívül még öt kutya is segítette a vadászatot. A vadászatvezető elmondta azokat a szabályokat, amit a vadászat alkalmából mindenkinek be kell tartani. A fő hangsúly ezúttal azon volt, hogy a Tiszaalpár külterületén lévő szőlő területeket hajtsák meg, mert jelentős károkat tudnak okozni a tapsifülesek ilyenkor télen a szőlőkben. Az első hajtás alkalmával több mint tíz nyúl esett, de csak egy fácán, a másodiknál viszont ennél kevesebb. Ezt követően kis szünetet tartottak, amikor is mindenki elfogyaszthatta az otthonról hozott reggelijét, de a társaság pogácsával és meleg teával is megkínálta a vadászaton részt vevőket. A hátralévő két hajtásban meglőtték a vadászok a szükséges nyúl mennyiséget, így nem folytatták tovább a vadászatot. Összesen harminchárom nyúl, öt fácán és négy szajkó volt a terítéken. Seres Róbert jónak minősítette a vadászatot, mert mindenki a szabályoknak megfelelően vett részt rajta. Mielőtt a terítéket kiosztották volna Palásti Gergő hivatásos vadász ismét megszólaltatta a kürtöt. A társaság vezetői úgy döntöttek, hogy azok a vadászok, főleg idősebbek, akik kevesebb alkalommal vesznek részt vadászatokon két nyulat vihetnek haza, de jutott a hajtóknak is nyúl, vagy fácán. Mivel karácsony előtt már nem lesz több vadászat, Seres Róbert mindenkinek boldog ünnepeket kívánt. Ebben az évben még két alkalommal, december 26-án és 27-én hódolhatnak szenvedélyüknek a társaság tagjai.