Az ötödik fordulót bonyolították le vasárnap az NB III.-as labdarúgó bajnokság Keleti csoportjában. Az első helyezett Tiszakécske a második helyezett Jászeberényt fogadta.
Az első félórában a hazaiak birtokolták többet a labdát, de igazi veszélyhelyzetet nem tudtak kialakítani. A 35. percben váratlanul megszerezte a vezetést a Jászberény. Pálinkás tisztán kapta a labdát a tizenegyes ponton, és nem hibázott 0–1. Négy perccel később kapu előtt kavarodás után, szintén ő volt eredményes 0–2. (A szünetben visszanézve, mind a két találatot les előzte meg.) Ebben az időszakban több jó támadást is vezettek a vendégek, de a szünetig már nem esett több gól.
A második játékrészben, amint az várható volt, a jászberényiek próbálták tördelni a játékot. Sokat szabálytalankodtak, ha pedig őket érte szabálytalanság, akkor percekig fetrengtek a földön. Az 54. percben érdekes jelenet játszódott le a jászberényi térfélen. Vellai csúnyán megrúgta Ternovát, amiért a teljes hazai kispad reklamált, Nagy Zsoltot pedig piros lappal jutalmazta a játékvezető. A vétkes labdarúgó sárga lapot kapott. A 67. percben Oláh Máté 22 méterről csavart a jobb felső sarokba 1–2. Ezt követően egy kapura játszott a Tiszakécske. Sorra vezették támadásaikat, de azok mindig elakadtak valamelyik védőben. A 80. percben Fekete csúnyán felrúgta Galacsot, amiért piros lapot kapott. Ezután még erőteljesebben támadott a Tiszakécske, de a helyzeteiket nem tudták gólra váltani.
–Nem szerettük volna elveszíteni a veretlenségünket, nyilatkozta a mérkőzés után Nagy Sándor a hazaiak mestere. – Sajnos nagyon gyenge első félidőt produkáltunk, ott valahogy nem találtuk a ritmust, és a fogást sem az ellenfélen. A második játékrészben nagy erőket mozgósítottunk, benne volt a mérkőzésben, hogy meg tudjuk fordítani, sajnálom, hogy nem sikerült. Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig mellettünk voltak és buzdítottak. Mindenből tanulni lehet, a vereségből főleg, mert amikor nyer egy csapat, akkor minden szép és jó. Remélem, hogy ebből a mérkőzésből is tudunk majd erőt meríteni. Megyünk tovább, mert továbbra is a bajnokság megnyerése a cél. Hosszú ez a bajnokság, dolgozunk tovább.
–Nagyon boldog vagyok, mert nem gondoltam, hogy győztesként hagyjuk el a pályát, mondta Németh Gyula a jászberényiek vezetőedzője. – Nehezen tudtuk a mérkőzés ritmusát felvenni, kicsit illetődöttek is voltunk. Ahogy múlt az idő, eltelt a mérkőzés fele, ráéreztünk arra, hogy lehet keresnivalónk. Az első félidőben rúgtunk két gólt, amit nem vehet el tőlünk senki. Az ellenfelünk mindent megtett annak érdekében, hogy kiegyenlítsen, és megfordítsa a mérkőzést, de a második félidőben hősiesen kivédekeztük, és megnyertük a mérkőzést.
Tiszakécskei LC–Jászberényi FC 1–2 (2–0)
Tiszakécske, 500 néző. Vezette: Nagy Róbert (Berényi Ákos, Belicza Bence).
Tiszakécske: Molnár – Oláh, Kiprich, Zvara (Galacs 46.), Horváth Attila, Ternován (Szabó D. 65.), Máté (Zádori 46.), Pongrácz, Farkas N., Simon, Fülöp. Edző: Nagy Sándor
Jászberény: Bonica – Albert, Szöllősi, Sütő, Pálinkás (Fekete M. 51.), Fekete O. (Szanyi 72.), Aranyos, Torkos, Hodgyai (Gergely 64.), Lőrincz, Szemere. Vezetőedző: Németh Gyula
Gólszerző: Oláh 67., ill. Pálinkás 35., 39. Kiállítva: Fekete 82.