1. 2024.12.21. szombat, Tamás
  2. |
  3. 5 °C
  4. |

Megkezdődött a törpeharcsa lehalászása a Holt-Tiszán

Ma az Apári Holt-Tiszán megkezdték a törpeharcsa lehalászását. Nádudvari Lajos halász, Palotai László segítségével 3568 kiló hal került ki a vízből.

 

A tiszai holtágakban rendkívüli módon elszaporodott a törpeharcsa, ami nagy károkat tud tenni más halak ikrájában. Évente két alkalommal szokták lehalászni, de a tiszaalpári horgászegyesület törpeharcsa fogó versenyt is szokott rendezni. Az időjárás most lehetővé teszi azt, hogy lehalászással is gyérüljön az állomány. Amint azt Kovács Sándor a Bács-Kiskun megyei Horgászegyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta előírás, hogy ezt a halfajtát le kell halászni. Miután ez a ragadózó fajta kikerül a vízből, az őshonos halfajtáknak nő az élettana. Invazív, ami azt jelenti, hogy az adott területen behatolónak számít, és fel is boríthatja az ott fennálló ökológiai egyensúlyt. Éppen ezért ki kell szedni a vízből, ha csak lehet. Ezért történik most a lehalászása, ami a halgazdálkodási tervben szerepel. Sajnos nagyon aprók és így nem lehet értékesíteni. Az ügyvezető igazgató szerint a Magyar Országos Horgász Szövetség küzd azért, hogy az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. ingyen átvegye. A lehalászást, tovább folytatják, az elkövetkezendő napokban, hetekben.