1. 2024.12.05. csütörtök, Vilma
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Szüreti felvonulás Nyárlőrincen

Étellel és itallal terített asztalok fogadták azokat, akik részt vettek a nyárlőrinci szüreti felvonuláson. Valamennyi megállóhelyen bőségesen volt ezekből.

 

Mindig sokan vesznek részt a nyárlőrinci szüreti felvonuláson. Ezúttal is sokan voltak olyanok, akik felültek a fogatokra. Mielőtt azonban elindult volna a menet, mindenki megebédelhetett, a labdarúgó pálya melletti téren. Utána felsorakoztak a fogatok, ha jól számoltuk, akkor huszonhat, és huszonegy lovas. A menetet a polgárőr kocsi vezette fel, az utcák kereszteződésében pedig polgárőrök zárták le az utcákat, míg a menet elvonult. Az első állomás Baksa Lászlóéknál volt, ahol a vacsorára főtt a marha és birkapörkölt. A kisbíró kihirdette, hogy milyen napra ébredtek a település lakói, majd megkezdődött a kínálás. Valamennyi megállóhelyen bőséges volt az étel és az ital kínálat. Éltek is vele a kocsin ülők. Természetesen nem maradt el az ének és a tánc sem, amiben főleg a bajmokiak jeleskedtek. Persze a népdalkör tagjai is dalra fakadtak. Az evés, és ivás is folytatódott minden megállóhelyen. Szendvics minden helyen volt, de sütemény is, édes és sós, a borról és a röviditalról nem is beszélve. Az egyik állomáshelyen töltött káposztával is kínálták a menet tagjait, míg egy másik helyen megcsapoltak egy söröshordót. A legkülönlegesebb ital a kancatej volt. Az egyik kancát ugyanis megfejték, és a hajtó megitta a tejet. Néhányan viccelődtek vele, de látszólag ez nem okozott problémát a fogatosnak. Este, a sportcsarnokban megrendezett bálban sokan mozgatták meg végtagjaikat, a kiváló zenére.