Harminchárom fogat, tizenöt csikós és két traktor vett részt Nyárlőrinc hagyományos szüreti felvonulásán. A menet végig vonult a település összes utcáján. A megállóhelyeken étel itallal kínálták a felvonulás részt vevőit.
Több százan vettek részt az elmúlt szombaton megrendezett szüreti felvonuláson. A fogatok, csikósok és a meghívott vendégek a labdarúgó pálya melletti piacon gyülekeztek, ahol az önkormányzat jóvoltából ebéddel fogadták őket. Ez minden esetben így van, csak most azért a piactéren volt az ebéd, mert az óvoda felújítása miatt az óvodások egy része a művelődési ház nagytermében van elhelyezve. A szüreti felvonulásra minden évben meghívják a bajmoki (Vajdaság) népdalénekeseket- és néptáncosokat, valamint a lakiteleki népdalkör tagjait, de a helyi népdalkörösök is bekapcsolódnak a közönség szórakoztatásába. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek, kisbíró szavára felültek a fogatokra, melyek között volt egyes, kettes, de négyes is. Az utóbbin a bírópár foglalt helyet. Az eredeti időpontban meghirdetett felvonulás tizennégy órakor kezdődött. A polgárőrök biztosították az útvonalat és elindult a menet. Harminchárom fogat, egy kordé, tizenöt csikós és két traktor vonult végig a település összes – és ez valóban így volt – utcáin. A megállóhelyeken édes és sós süteménnyel, szendviccsel, de még töltött káposztával is fogadták a menet részt vevőit. Persze italból sem volt hiány. Először a pálinkát, majd a bort, sört, de még pezsgőt is kínáltak. A megállóhelyeken a kisbíró elmondta mondókáját, majd az esti bálra hívogatta az érdeklődőket. Az úton a Kerekes zenekar zenélt, de a megállóhelyeken, ahol vagy tánc, vagy ének színesítette a programot, szintén ők gondoskodtak a zeneszolgáltatásáról. Este a sportcsarnokban feldíszített terem várta a mulatni vágyókat, akik hajnalig ropták a táncot.