Öt éven belül biztos nem valósul meg az M44-es gyorsforgalmi út teljes hossza, mert 2022-ig csak Lakitelekig fogják megépíteni. Ez derül ki abból a levélből, amit Seszták Miklós miniszter írt Lezsák Sándornak.
Nem csak Bács-Kiskun, de a Békés megyében élőket is erősen foglalkoztatja az, hogy mikor fejeződik be az M44-es gyorsforgalmi út megépítése. Ezzel kapcsolatban Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke levélben fordult Seszták Miklóshoz. A nemzeti fejlesztési miniszter válaszában leírta, hogy Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéshez kacsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szóló Kormány határozat tartalmazza az M44-es gyorsforgalmi út megépítését több szakaszban. A Tiszakürt-Kondoros 62 kilométer hosszú szakasz kivitelezése megkezdődött, a 2X2 sávos gyorsforgalmi út előreláthatólag 2019. harmadik negyedévében fejeződik be. Ezt követően indul a következő szakasz építése Tiszakürttől a Tiszán keresztül új 2X2 sávos híd építésével Lakitelekig. Ennek a szakasznak a tervezett kezdése 2018. harmadik negyedéve, befejezése 2022. második negyedéve. A Lakitelektől az M5-ös autópályáig terjedő szakasz várhatóan 2022 után valósul meg. A Kondoros-Békéscsaba közötti 18 kilométer hosszú szakasz várhatóan 2017. negyedik negyedév és 2021. második negyedév között valósul meg.
A levélből kiolvasható az is, hogy az országos közúthálózat felújítást érintő beavatkozások között szerepel a Lakitelek-Szentkirály közötti négy kilométeres szakasz (a 44-es főúttól a népfőiskola utánig, egészen a felújított részéig), projekt előkészítése folyamatban van, a kivitelezés forrásáról a közeljövőben dönt a Kormány. A Lakitelek, 44-es számú főút szentkirályi elágazásnál körforgalmi csomópont a jelenlegi fejlesztési tervekben nem szerepel, fedezet hiányában megvalósítás nem rendelhető el.
A kiemelt kerékpáros útvonalak fejlesztésének finanszírozásában viszont szerepel az alföldi régióban egy 410 kilométer hosszú kerékpáros útvonal tervezett Dunaföldvár-Kecskemét-Békés között, főként a meglévő, alacsony forgalmú közutak felhasználásával. Lakitelek pályázatot nyújtott be Kerekdomb és a település között kerékpárút megvalósítására. A tervezett kerékpárút hossza 3567 méter, mely biztosítaná a hiányzó kerékpáros összeköttetést, mert Kerekdomb és Tiszakécske között már van kerékpárút. Lezsák Sándor a Lakitelek és Szentkirály közötti kerékpárút megvalósítására is rákérdezett, mert megvalósítása turisztikai, és közlekedési célú kerékpározás esetében is jelentős problémát oldana meg. Erre azonban egyik település sem nyújtott be még pályázatot.
Bács-Kiskun megyében a Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés prioritás keretében 2017. május 31-től 2017. szeptember 29-ig 2,64 milliárd forint, a Fenntartható települési közlekedésfejlesztés prioritás keretében 2017. május 29-től 2017. július 28-ig 3,5 milliárd forint összegben volt lehetőség kerékpáros fejlesztést tartalmazó pályázatot benyújtani.