Minden évben a szüret megkezdése előtt hegyközségi bejárást tart a Szentkirály-Lakitelek hegyközség vezetése a szőlősgazdákkal együtt.
Amint az tudott, egy ideje a hegyközséghez tartozik a két névadó településen kívül: Tiszakécske, Tiszaalpár és Nyárlőrinc is. Az összevonásra azért volt szükség, mert a településeken lévő szőlő területek nagysága lecsökkent, így önálló hegyközséget nem alkothattak. Korábban a lakiteleki, tiszaalpári és a nyárlőrinci települések alkottak egy hegyközséget, de néhány évvel ezelőtt csatlakoztak a szentkirályihoz, amibe Tiszakécske is beletartozik.
A szüret előtti bejárást augusztus 22-én tartották. Valamennyi településről érkeztek termelők, hogy megnézzék, milyen állapotban vannak az ültetvények. Természetesen jelen volt Papp Kálmán hegyközségi elnök és Gyurján János hegybíró is. Rajtuk kívül Stinner Ferenc a Tisza Menti Szőlőtermelők Szövetkezetének az elnöke, valamint Magyar László a DOMAX Kft. egyik tulajdonosa. A cég szőlő felvásárlással foglalkozik, a tulajdonosnak is van több hektárnyi ültetvénye. A kis csapat Szentkirályon találkozott, de a szakadó eső miatt úgy döntöttek, hogy először átmennek Nyárlőrincre, ott talán nem esik az eső. Szerencsére így is volt, ahol először Z. Kovács József kadarka ültetvényét tekintették meg. Ott először Gyurján János hívta fel a figyelmet a szőlő kártevőire. Ki is osztott néhány csapdát a jelenlévők között. Ezt követően kékfrankos ültetvényt néztek meg, szintén Nyárlőrincen. Tiszaalpáron rajnai rizling és cserszegi fűszeres fajtákat tekintettek meg. Az utóbbi egy új telepítésű, mindössze három éves szőlő volt. A két település után visszamentek Szentkirályra, ahol a generóza fajtáról kaptak tájékoztatást.
A beszélgetések során az derült ki, hogy nincs nagy felvásárlási kedv a szőlő iránt. Már gyakorlatilag szeptember elsején kezdődik a szüret, de árakkal még nem jöttek ki a kereskedők, és ez elbizonytalanítja a gazdákat. A felröppent árakat túl alacsonynak tartják. Sajnos fagy, Nyárlőrincen jég is károsította az ültetvényeket. Gondot okozott a peronoszpóra és a lisztharmat is, az ellenük való védekezés sokba került. Szó esett arról, hogy bizonyos szőlő fajtákra volna kereslet, de azt gyorsan kellene leszedni (kombájnnal), mert hűtve kell, a kamionokba elszállítani. A kombájnos szüretelésnél felmerült az, hogy három fajta minőségű fürt is található a tőkéken. Az első kötésből eredő már érik, van azonban olyan is, ami madárkás, és a másod virágzásból is vannak fürtök a tőkéken. Éppen ezért ez kombájnos szüretelésnél veszélyeztetheti a fokok alakulását.
A terület bejáráson a gazdák kétségbeesésüknek adtak hangot, hogy még nincsenek árak, nem lehet tudni, hogy mennyit fizetnek a különböző fajtákért. Természetesen különböző összegek felmerültek, de azok mind kevesebbek voltak, mint amit a termelők reméltek. Elhangzott az is, hogy olyan bizonytalan helyzet nem igen volt, mint most. Ettől függetlenül mindenki bízik abban, hogy a felvásárlási árak megfelelőek lesznek és érdemes lesz eladni a szőlőt a felvásárlóknak.