Hatodik alkalommal rendezték meg Lakiteleken az őszköszöntő utcai futóversenyt. Szerencsére az időjárás kedvező volt, így a különböző korcsoportokban, az eddigi létszámtól többen elindultak a távokon.
A versenyre a helyeiken kívül Tiszakürtről, Nyárlőrincről, Tiszakécskéről, Szentkirályról, Tiszaugról is érkeztek a futók. Összesen nyolcvanegyen álltak rajthoz. Először az óvodások vágtak neki a háromszáz méteres távnak. Rajtjuk a katolikus templom előtt volt. Több szülő is végig kísérte csemetéjét az útvonalon, de olyan is akadt, aki nyakában vitte csemetéjét. Az óvodásokat követték az alsó tagozatosok. Nekik már hatszáz métert kellett teljesíteni, két kőrben. Akadt olyan futó, akinek még sok volt ez a táv. Ők idő előtt fejezték be a versenyt, és csak egy kört teljesítettek.
A felső tagozatosok és a felnőttek egyszerre indultak. Nekik 500, illetve három kilométert kellett teljesíteni, és jól be kellett osztani az erejüket. Így előfordult a felnőtteknél az, hogy aki az első kör végén még az elején volt, a második körben már nem ő ért be elsőként a célba.
Eredmények, óvodások, lányok 300 méter: 1. Faragó Bianka, 2. Anka Luca, 3. Anka Borbála. Fiúk: 1. Bimbó Bálint, 2. György-Kieta Bendegúz, 3. Tóth Bence. Alsó tagozatos lányok, 600 méter: 1. Bimbó Petra, 2. Aszódi Kincső, 3. Kökény Tamara. Fiúk: 1. Magyar Dániel, 2. Balla Dániel, 3. Csikós Csanád. 1500 méter lányok: 1. Balla Vivien, 2. Turza Szandra, 3. Kutasi Márta. Fiúk: 1. ifj. Magyar Péter, 2. Ifj. Csikós Zoltán, 3. Anka Gyula Benedek. 3000 méter nők: 1. Balláné Falusi Andrea, 2. Tóth-Péli Emőke, 3. Gulyásné Dantesz Ágnes. Férfiak: 1. Magyar Péter, 2. György Csongor, 3. Csikós Zoltán. A legsportosabb családcímet a csikós család nyerte. A legfürgébb házaspár az Aszódi házaspár volt. A legszebb korú futó: Aszódi Géza. A legifjabb futó pedig Paulin Bertalan volt.