Közel öt órát vett igénybe a szentkirályi szüreti felvonulás. A menet a település minden jelentős pontjánál megállt, ahol táncosok szórakoztatták a lakosokat.
Ilyen nagy létszámú fogat az elmúlt években nem volt, mint most, mondták a Szentkirályon élők. Tény és való, harmincöt feldíszített fogat indult el a művelődési ház elől, hogy végig járja a község utcáit. Mellettük, még vagy tíz csikós, lovas színesítette a menetet. Valamennyi megállóhelyen a helyi tánccsoport tagjai mutatták be ezúttal is tánctudásukat. Produkciójukat mindenütt nagyon sokan várták és tapsolták meg. Az állomásokon sós és édes süteményekkel, szendvicsekkel, üdítőkkel, borral várták a felvonulókat és kínálták meg őket. Szükség is volt a táplálék és a folyadék utánpótlásra, mert a hosszú menet alatt, és a nagy meleg miatt megéheztek és megszomjaztak nem csak a táncosok, de azok is, akik a kocsikon ültek. A településen szokás, hogy a táncosok a bemutatójuk után felkérnek férfiakat és nőket, fiúkat és lányokat a megállóhelyeken, és együtt ropják a táncot.
A felvonulás után este bálban mulathatta ki magát az, akinek kedve volt még a tánchoz, a szórakozáshoz. Vacsorára kemencében sült töltöttkáposztát szolgáltak fel. A talpalávalót a Mixer együttes húzta.