1. 2024.12.05. csütörtök, Vilma
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Harminc kilométeres zarándoklat

Több mint harminc kilométert tettek meg gyalog azok a zarándokok, akik Boldog Gizella, Szent Imre, Szent István ereklyéit járják körbe a

 

Nyárlőrinc - Lakitelek - Szentkirály - Nyárlőrinc útvonalon.

Ez volt már a tizedik alkalom, amikor megszervezték a 30.4 kilométeres utat. Ezúttal Nyárlőrincről indultak, ahol a katolikus templomban találkoztak. A napot imádkozással kezdték, és azzal is fejezték be. – Harminchárman indultunk Nyárlőrincről, amihez csatlakoztak Lakiteleken és Szentkirályon is, így összesen ötvenen vettek részt a zarándoklaton, köztük gyerekek is. Huszonöten végigmentünk az egész útvonalon –mondta Rozsnyói Ákos főszervező. Nyárlőrinc és Lakitelek között a leghosszabb a táv. Az útvonal felét imádsággal töltöttük el. Ez sok szempontból volt jó. Egyrészt az imádság kegyelmi hatásai miatt, másrészt úgy időzítettük az imádságokat, hogy a nehezebb szakaszra essenek, így nem figyeltünk annyira oda, hogy mélyebb a homok és nehezebb menni. Az út teljes ideje alatt (11 és fél óra) mintegy négy órát imádsággal töltöttünk el. Ebből egy órát a templomokban. A Magyar Szent Család közbenjárását kérve imádkoztunk családjaink, közösségeink, magyar hazánk és nemzetünk lelki megújulásáért, valamint felajánlottuk engesztelésül fáradtságunkat, imáinkat bűneinkért és az egész világ bűneiért.

Az útvonalon nem csak imádkoztunk, de barátságokat is építettünk – hangsúlyozta Szabó Gellért Szentkirály polgármestere, aki első alkalommal vett részt a zarándokúton. Többnyire földutakat választottak vezetőink, ahol nehezebben lehetett haladni, de ez által megtapasztaltuk a természet értékeit. Mivel ez már a tizedik alkalom, kialakult egy mag, akik rendszeresen részt vesznek a zarándoklaton. És, hogy miért zarándokolunk? Azok a materiális értékek, amikre nagyon büszkék vagyunk, azoknak másodlagosnak kellene lenni, a minket összefogó spirituális értékek mögött, vagy éppen mellette. Erről szemérmesen hallgatunk. Emiatt persze nem lehet kárhoztatni az aktuális politikai vezetést. Ez mindenki számára egy személyes ügy, amit nem helyettesíthet az, ha intézményesítjük. Egy ilyen úton magában van az ember, de még sem magányos. A gondolatait tudja rendezni, és lelki feltöltődést is ad.

A zarándoklatot a kiindulóponton, Nyárlőrincen fejezték be, ahol szentmise keretében emlékeztek Boldog Gizellára, Szent Imrére és Szent Istvánra.