1. 2024.12.05. csütörtök, Vilma
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Megemlékeztek a víz világnapjáról az óvodások

A hagyományokhoz híven ezúttal is megünnepelték a víz világnapját a lakiteleki Szivárvány óvodába járó gyerekek. Nem is akár hol, hanem stílszerűen a Holt-Tisza partján.

 

A társuláshoz tartozó másik két település, Nyárlőrinc és Tiszaug nagycsoportosai is ott voltak, így közel kétszáz gyerek vett részt a megemlékezésen, ami nem áll másból, mint feladatok megoldásából. A csoportoknak külön-külön kellett különböző állomásokon a feladatokat teljesíteni. Volt mocsárjárás, amikor fakarikákon kellett végigmenni és a kapott tárgyat, attól függően, hogy vízhez, vagy szárazföldhöz tartozik, külön dobozba kellett beletenni. Az erdőben össze kellett szedni azokat a tárgyakat, amelyeket az óvó nénik elrejtettek és nem oda valók voltak. Legjobban az élő állatok érdekelték a gyerekeket, amit Gácsi Zsolt a Kiskunsági Nemzeti Park szakembere mutatott meg nekik. Az óvodásoknak ki kellett találni, hogy az üvegben, akváriumban milyen állatok vannak. Volt közöttük béka, csíkbogár, de még vízisikló is. Amikor már minden csoport megnézte az állatokat, elengedték őket. A vízisikló „szabadulását” figyelemmel kísérték a Katica csoport tagjai. A csoportoknak különböző vízben élő, vagy vízhez közeli állatot is kellett készíteni, amit énekszó mellet mutattak be társaik előtt. A megemlékezés legvégén minden kis óvodás kapott ajándékot.

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá. Felhívta a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, és ezen belül a Föld vízkészletét.