A Covid miatti zárások után ismét újraindult a Határtalanul program, melynek célja a határon túli kirándulások támogatása, a Magyarország határain kívül élő magyarság megismerése céljából. Az utazás minden költségét az állam fedezi.

A nyárlőrinci hetedikesek, a már megszokott módon, a szentkirályi diákokkal összefogva indultak útnak, hogy Erdély tájait bebarangolják. Utuk első állomása Nagyvárad volt. Gyönyörű szecessziós palotákat láttak, barokk püspöki palotát, a katolikus templomot, ahol eredetileg Szent László ereklyéjét őrizték, de végig sétáltak a híres Kanonoksoron is. Kolozsvárra Királyhágón, Erdély kapuján keresztül érkeztek, ahol a „kincses város” leghíresebb nevezetességeit tekintették meg, köztük: Fadrusz János híres szobrát Mátyás királyról, Mátyás szülőházát és a Szent Mihály-templomot.

Második napjukon is hosszú út várt a gyerekekre és a tanárokra, mert el kellett jutniuk Tusnádfürdőre. Közben több alkalommal is megálltak, hogy izgalmas, nevezetes helyeket nézzenek meg. A Tordai-hasadékot csak a buszból látták, de a sóbányába bementek. Ott a falak mintha márványból lettek volna, mindent beborított a só, és a visszhang akár húsz alkalommal is visszaszólt. A bánya mélyébe, 13 emeleten keresztül lehetett lemenni, majd még két szintet a sós tóhoz, melyben még csónakázni is lehet.

A sóbánya után legközelebb a szovátai Medve-tónál álltak meg. Korondon is megpihentek, persze nem tudták kihagyni a vásárlási lehetőséget sem. Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírját, majd Szejkefürdőn álltak meg, ahol megkóstolták a kéntartalmú, petróleumízű ásványvizet, aminek nem volt sikere a diákok körében. Fintorgás nélkül nem is sikerült senkinek sem. Szejkefürdőn végigmentek a székelykapuk során, majd koszorút helyeztek el Orbán Balázs síremlékénél.

A harmadik nap délelőtt egy kemény túrával indult, mert a Tusnádfürdő fölött magasodó Sólyomkő sziklához mentek fel. Nehéz terepen bukdácsoltak, kidőlt fatörzseken másztak keresztül, helyenként egymásba kapaszkodtak, hogy ne csússzanak vissza a meredek emelkedőn, de fönt a látvány mindezeket a nehézségeket bőven kárpótolta. Délután ismét kemény emelkedő várt rájuk. Csíksomlyóra mentek, ahol a fáradtabbak az enyhe, de hosszabb utat választották. Az „enyhe” emelkedő ott a jó meredeket jelenti. Az önként jelentkező fiúk az idegenvezetővel a „nehezebb” utat választották, ami olyan 30 fokos volt. De hogy igazi kihívás legyen számukra, az idegenvezető versenyt hirdetett. És a fiúk nagy lelkesen belevágtak. Első lett Kutasi András szentkirályi diák, második Zöldi-Kovács Máté, harmadik pedig Bimbó Bálint, min ketten nyárlőrinci tanuló. A csíksomlyói nyeregben megpihentek a színpad mellett, majd a kegytemplomot is meglátogatták, ahol megcsodálhatták a híres csíksomlyói Mária-szobrot.

A negyedik napjuk is tele volt kalanddal. A délelőtt első állomása a torjai Büdös-barlang volt. Természetesen a fulladásveszély miatt csak a barlang előterébe lehetett bemenni, felnőtt felügyelete és a szabályok betartása mellett. Így azonban nemcsak, hogy veszélytelen, hanem az ízületeknek kimondottan hasznos is a meleg kénes levegőben való ácsorgás. Az orruk ezért nem annyira volt hálás, bár egy idő után már úgy megszokták a kénszagot, hogy fel sem tűnt. A barlang után az Apor lányok „feredőjéhez” mentek, amik kisebb-nagyobb vízlelőhelyek, melyekbe folyamatosan bugyog be a kén. Ez is gyógyhatású, és ki is próbálták. Bár a víz nagyon hideg volt, olyan 10-13 fokos, mégis jólesett fáradt lábukat megpihentetni benne. Szállásukra visszafelé tartva nagy meglepetés érte őket, mert az út szélén megláttak egy medvét. A sofőrük megállt mellette, a maci pedig hagyta, hogy a busz biztonságából fényképezzék őt, sőt, néha úgy tűnt, mintha pózolna is a diákoknak.

Délután két ikerkrátert néztek meg, a mohos tőzeglápot és a mellette fekvő Szent Anna-tavat. A tőzegláp hihetetlenül érdekes volt. Mivel kevés a tápanyag a növényeknek, minden kicsi. Fiatal facsemetének látszó 50 éves fák, gombostűfejnyi áfonyák, szabad szemmel alig látható húsevő virágok és minden mozgott. Egy fahídon lehetett a lápon végigmenni, de mikor azon ugrottak párat, az ott lévő kis tavon hullámok kezdtek fodrozódni, a fatörzsek pedig hajladozni kezdtek.

Az ötödik napon indultak hazafelé. Déva váránál megmozgathatták elgémberedett tagjaikat, annál is inkább, mert a felvonó felújítás miatt nem üzemelt, így gyalog kapaszkodtak fel, a hegy tetején magasodó várba. Aradon még elhelyeztek egy koszorút, a vértanúk kivégzésének színhelyén található emlékoszlopnál, majd az esti órákban hazaértek. Azt mondják, ha egy magyar ember ellátogat Erdélybe, szívének egy darabját otthagyja. Nem tudjuk, hogy ez így van-e, de az biztos, hogy a nyárlőrinci és szentkirályi diákok soha nem felejtik el az ott töltött öt napot.