Negyedik éve rendez Gergely Ramóna kosárfonó tábort Tiszaalpáron. Az Erdélyből ide települt hölgy, már gyermek korában megtanulta a kosárfonás csínját-bínját. A mostani táborban felnőtteket oktat a régi mesterségre.

Korábban a Duna-Tisza-közi Népművészeti Egyesület berkein belül, a helyi Kanalas János népi iparművész már szervezett több éven keresztül kosárfonó tábort. Gergely Ramóna a Kárpát-medencei Népművészeti Egyesület keretén belül szervezi a tábort. Ő is tagja a Duna-Tisza-közinek, csak addig nem akart felnőtt tábort szervezni, míg Kanalas János szervezte, mert a kettő értelmetlen lett volna, egy településen. – Néhány évvel ezelőtt Jani bácsi megkeresett, hogy már nem szeretné tovább szervezni a tábort, és esetleg folytatnám-e? Nagy örömmel elvállatam, meséli Ramóna. – A családunk ötödik generációja vagyok, akik kosarat fon. Tanulni nem tanultuk a húgommal, de ellestük otthon, amit a felnőttek csináltak. Erdélyből, pontosabban Székelyudvarhely mellet lévő kis településről Siménfalváról származom. Tizenhárom éves korom óta élünk itt Magyarországon, de már kilenc éves koromban elsajátítottam a kosárfonást. Amikor vége lett az iskolának, akkor nyáron mindig kosarat fontunk, de tavasszal és ősszel is, amikor szabadidőnk megengedte, hogy legyen zsebpénzünk. Az iskola elvégzése után próbálkoztam sok mindennel, de mindig visszahúzott a szívem a kosárfonáshoz. Most, hogy jött a pandémia rövid idő alatt egy egész évi bevételemtől estem el, mert nekem ebben a szakmában, csak májustól szeptemberig van bevételem. Visszamondták a rendezvényeket, nem mehettünk vásárba, nem tarthattunk táborokat. Megijedtem, hogy hogyan tovább, így elmentem munkahelyre dolgozni. Azóta persze ugyan úgy folytatom tovább a kosárfonást. A Kecskeméti Szakképzési Centrummal közösen indítottunk egy kosárfonó képzést, ami szakképzettséget ad a tanítványoknak.

Ramóna a legnagyobb problémának azt tartja, hogy nincs elegendő vessző. Korábban Tiszaalpáron is neveltek, de kiszántották. Most Lengyelországból hozzák be, ami nagyon drága. A vesszőket először levágják, lefőzik, lehúzzák a héját, kiszárítják, majd újra áztatják és utána lehet fonni belőle. A kosár méretéhez választják a vessző vastagságát, nem pedig fordítva. A jelenlegi táborban huszonhatan vannak, nem csak a megyénkből, de szinte az ország minden részéről jöttek, közülük többen is visszatérők. A tábort ugyan meghirdetik, de általában szájról szájra terjed, hogy mikor lesz. A felnőtteknek mindig július első teljes hetében, a gyermekeknek, pedig az iskola után közvetlen, valamint a felnőtt tábor után egy héttel.

Arra a kérdésre, hogy mi motiválja az embereket, hogy megtanulják a kosárfonást a Kecskemétről érkező Mayer Andrea mondta el véleményét. – Korábban a munkahelyemen volt egy rendezvény, ahol ki lehetett próbálni a kosárfonást. Akkor leültem és azt mondtam, hogy nekem ezt meg kell tanulnom. Ez évekkel ezelőtt volt, és azóta is idejárok. Az itt készített termékeket mindenki hazaviheti. Természetesen otthon, a család tagjainak is szoktam kosarat fonni.

Tiszaalpáron korábban nagyon sokan foglalkoztak kosárfonással, még szövetkezetet is alapítottak, ami azóta megszűnt. Gergely Ramóna azt mondja, hogy az egyik kezén meg tudja számolni, hogy most hányan vannak. Kanalas Jánoson, rajta és a szülein kívül szinte senki. Akik korábban ebből éltek azok vagy kiöregedtek, vagy elmentek munkahelyre dolgozni. Ők, akik megmaradtak azért csinálják, hogy a régi mesterség fennmaradjon.