Nem csak a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, de a labdarúgó pályán is dolgozik Bagi Gábor. Sok mindent: fizikát, biológiát, matematikát, de most kémiát és életvitelt is tanít. A népszerű tanár úr a megyei I. osztályú tiszakécskei csapat edzője is.
Egy sajnálatos birkózó baleset után kezdtem el focizni, 1991-ben, meséli. Eltört a kezem, és unokatestvérem, Bagi Istvánnak az unszolására váltottam a labdarúgásra. A serdülő csapatban kezdtem és egy nagyon rövid kitérővel, amit Lakiteleken töltöttem, visszatértem Tiszakécskére. Sajnos Lakiteleken eltört a lábam. A felépülésem után visszajöttem, és az óta is itt vagyok. Először, mint játékos, és most már egy jó ideje, mint edzéseket tartó és technikai vezető.
Emlékszem arra, hogy aktív labdarúgó korodban a hatalmas partdobásairól voltál híres.
Igen, ez volt az egyik specialitásom, mert olyan harminc, negyven méterre el tudtam dobni a labdát. Abban az időszakban ezzel nagy előnyt lehetett szerezni, hogy a tizenhatoson belülre be tudtam dobni a labdát, illetve gyorsabb indításoknál is sokat jelentett.
A játék befejezése utána miért döntöttél úgy, hogy edzői feladatokat is el fogsz látni?
Igazából mikor még játszottam, már akkor elkezdtem a serdülő játékosokkal foglalkozni. Azok a fiatalemberek, akik most a megyei I. osztályú csapatban rúgják a labdát, nálam kezdték a játékot, ami már közel húsz évre tekint vissza. Utána vittem tovább őket. Tiszakécskén több vezető változás történt a labdarúgásban, mikor a megye III-ból elkezdtünk felfele menni. Volt olyan időszak, amikor elfogyott a pénz, és kellett egy olyan ember, aki a feladatokat elvállalja. Először, mint játékos-edző tevékenykedtem, majd mondhatom azt, hogy a megyei II. osztályú bajnoki címben is benne van a kezem munkája, mert akkor már egy jó ideje én voltam az edző. A felkerülés után pedig a megyei I. osztályú csapatnak is én tartom az edzéseket. Ez a csapat ezért is alakult, hogy főleg tiszakécskeiek játszanak benne, mert egy ideje elindult a magasabb osztályú játéknak az építése a városban, ami az NB. II-höz vezetett. Akkor szerencsénk volt, mert a megyei labdarúgó igazgatóság engedélyezte azt, hogy a második csapat ne a megye III-ból induljon, hanem megyei II. osztályból. Ez lett a tartalék csapat. A bajnokság megnyerésével éltünk azzal a lehetőséggel, hogy felmenjünk a megyei I. osztályba.
Úgy tudom, hogy nincs edzői képesítésed.
Ez valóban így van, aminek nagyon egyszerű oka van. A legelején, még nem volt erre szükség. Utána pedig az volt a probléma, hogy a munkahelyi elfoglaltságommal ezt nagyon nehéz volt összeegyeztetni. Nem is igazából támogatták ezt akkoriban az iskolában. Volt egy olyan időszak, amikor ugyan elvégezhettem volna a tanfolyamot, de mindig hétvégére estek a konzultációk, én meg akkor bajnoki mérkőzéseken voltam. Ez nem másnak a hibája, hanem az enyém. Később jött az a lehetőség, hogy amatőr sportszervezői tanfolyamot el lehetett végezni, és azt elvégeztem. Megmondom őszintén mindig hiányérzetem volt ezzel kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy most már én így fogok megöregedni, hogy nem lesz hivatalos edzői papírom. Olyan sok az elfoglaltságom, és a labdarúgást a szabadidőmben végzem, ami a hobbimmá vált. Attól függetlenül, hogy nincs meg az edzői papírom, még képzem magam, illetve nagyképűség nélkül mondhatom, hogy Tiszakécskén van előttünk egy olyan modell, ahova csak kimegyek az edzésre és megnézem, milyen munkát végeznek az NB II-es játékosok, esetleg még kérdezek is, akkor tudok olyan tanácsokat kapni, amit fel tudok használni, és sokat segít a munkámban.
Hogyan tudod összeegyeztetni a tanári feladatokat az edzői munkával?
Ez nem igazán rajtam múlik, mert egy nagyon komoly családi háttér szükséges hozzá. Mert hiába próbálnám összeegyeztetni a munkámat a labdarúgással, ha a családom nem támogatna ebben maximálisan. Szerencsére van két lányom és a feleségem, akik teljesen mellettem vannak ebben a dologban. Tudják azt is, hogy a csapat is egy nagy baráti társaság, és közülük többel is már húsz éve tart ez a munka. Nekem ez a hobbim és pluszt ad az életemnek. A máshol felszabaduló negatív élményeket a focipályán tudom kompenzálni.
Vannak olyan játékosaid, akiket a gimnáziumban tanítasz?
Természetesen. A gyúró Jelenfi Tamás például az első érettségiző osztályomba járt. De megnevezhetném az egész csapatot, mert szinte mindenkit tanítottam, így az iskolában is találkoztunk, nem csak a pályán. Kivétel talán Káli Tibor és a kecskemétiek, akiket nem tanítottam a gimnáziumban, az összes többi tiszakécskeit igen, de még a szentkirályi és lakiteleki játékosokat is. Korábban mikor még játszottam olyan is volt, hogy a csapattársam a tanítványom volt. Tóth Gábor például előttem játszott bal oldali középpályásként, én pedig balhátvéd posztján szerepeltem.
Az iskolában a tanárokat magázzák a diákok, míg a sportban szinte mindenki tegezi a másikat. Nálad hogy van?
Nagyon sokan azt mondják, hogy nem intelligensek a labdarúgók. Én ezt így nem jelenteném ki. Ha már mondani kell példát, akkor azt mondom, hogy nekem több diplomám van. Amennyiben megfelelő kapcsolat van az emberek között, akkor mindenki tudja, hogy az egyik helyen mit kell megtennie és mit a másikon. Ha magánéletemben kivívom a tiszteletet, akkor ugyan úgy a munkahelyemen is, de ez fordítva is igaz. Én próbálkozom ezzel. A feleségem úgy fogalmazott, hogy nem sok olyan ember van Tiszakécskén, aki ne ismerne, de ez nem biztos, hogy pozitívum.
A pályán is úgy hívnak, hogy tanár úr.
Ez valóban így van, de még a játékosok szülei is. Valamiért így alakult. Ha az NB II-ből lejönnek játszani a játékosok a megyei I. osztályba, akkor ugyan úgy alkalmazkodnak ehhez. Engem nem zavar, de talán ez az a kapocs, ami miatt egy kicsit jobban elfogadják azt, amit edzőként mondok nekik. A játékosok, fogalmazzunk úgy, hogy feltétel nélkül elfogadják azt, amit mondok mérkőzések előtt vagy közben. Illetve vannak nagyon jó segítségeim. Ilyen Hoffmann Attila, vagy Káli Tibi hozzáállása, aki csak néhány évvel fiatalabb, mint én, de elfogadja azt, amit mondok, és ha ő megcsinálja azt a munkát, amit kérek, akkor a többiek is szó nélkül végzik. Valószínűleg nekem ehhez meg kellett nyernem a Tibit, hogy ez így működjön.
A középiskolában nyíltan beszélnek a diákok a tanáraikkal. Ez meg van a csapatnál is?
Nagyon sok alkalommal volt már arra példa, hogy kikértük egymás véleményét. Azt mondanám, hogy a társaságunk nem csapat, hanem egy család. Pontosan azért, mert az edzések után leülünk beszélgetni, vagy a mérkőzések után sem rohan mindenki haza, mert meghallgatjuk egymásnak a problémáit, és a hozzátartozók is részt tudnak ebben venni. Így az edzéseken kívül a magánéletben is tudunk egymásnak segíteni, és fogalmazzunk úgy, hogy hasznára lenni egymásnak.
Amikor elengeded a hangodat, azt szinte az egész városban lehet hallani. Ez egy edzőnél nagy előnyt jelent.
Tény és való, nem mondhatják azt a játékosok, hogy nem hallják, amit mondok nekik, akár edzés, akár mérkőzés közben. Ők jól tudják, hogy nagyon rosszul érzem magam a mérkőzések előtt, még ennyi év után is, mint egy rossz iskolás a dolgozatok előtt. Maximalista vagyok. Mikor játékos voltam, akkor is szerettem volna kihozni a maximumot magamból. Azt szeretem, ha mindenkiben benne van az egészséges fanatizmus az edzéseken és a mérkőzéseken is. Nagyon kellemetlenül érzem magam, ha nem úgy alakul a mérkőzés, ahogy elterveztem, vagy ahogyan a csapat eltervezte.
Szigorú tanárnak, illetve edzőnek tartod magad?
Nem gondolnám. Inkább azt mondom, hogy következetes. Azt hangsúlyozom, hogy nem kell leírnom semmit, hogy ha valami elhangzik a számból, akkor az úgy van. Fontosnak tartom azt, hogy szavahihető ember legyek. Előfordul, hogy az iskolában is kicsit fel kell emelni a hangomat, meg van, amikor a pályán is, de azért, mert abban a szituációban úgy tartom helyesnek. Lehet, hogy ezzel egy mondat végére pont van téve. Ahhoz, hogy az iskolában negyvenöt perc alatt le tudjam adni az anyagot, érvényesíteni kell az akaratomat. A pályán meg inkább irányítás, jó szándékú segítés az, amikor hallatom a hangomat. Az iskolában és a pályán is már az elején letisztázom azt, hogy mik az elvárásaim. Szerencsére mind a két helyen olyan emberekkel tudok együtt dolgozni, akik tudják, hogy mit szeretnék, és ha a közös célunkat kijelöljük, akkor nem lesz semmi probléma. Lehet, hogy valakinek az a közös célja, hogy kijön edzeni, míg másnak az, hogy kettes legyen fizikából, mert ő más beállítottságú. Én ezt maximálisan megértem, mondta Bagi Gábor tanár úr.
