A „dicsőséges” 1849-es tavaszi hadjárat egyik - hanem a legfontosabb- állomásán volt a lakiteleki Muraközy János Honvéd Hagyományőrző és Lövész Egylet április 06-án.

Az egylet eddig 3 alkalommal volt Tápióbicskén, a minden évben április 04-én megrendezendő történelmi csatabemutatón. Az idei évben elhatároztam, hogy további hadszínterekre is elmegyünk a gyerekekkel. Így jutottunk el először március 06-án Szolnokra, majd április 06-án Isaszegre. Az utazást megelőzően több telefonváltást követően az isaszegi művelődési ház felkért bennünket, hogy vegyünk részt a csatát megelőzően megrendezendő programokon is, tartsunk bemutatót magunkról, és Lakitelekről. Az így –ad hoc jelleggel – egész napossá alakuló programot megpróbáltam a lehető leggyorsabban és legjobban összeállítani. Mit is vittünk magunkkal Isaszegre Lakitelekről? Pulai Sanyi bácsit és korabeli fegyvereket, kiegészítőket, Dugár Jánost és nyers agyagot illetve cserépsípokat, Kasztel Antalt és bőrdíszműveit. (Elvihettük volna az egész falut.)

A megérkezésünket követően, a Királyerdő alatt a domboldalon kaptunk helyet egy sátorban, ott rendezkedtünk be. Én parancsnoki eligazításon vettem részt, a csapat többi tagja a sátorban készítette elő az iskolásoknak szóló feladatokat. A környékbeli iskolákból érkezőket Pulai Sanyi bácsi által bemutatott korabeli fegyverek, Dugár János vezetésével helyben elkészített cserépsípok, Kasztel Antal segítségével elkészített karikás-ostor sudárok, valamit az egylet „öregjei” által vezényelt honvéd kiképzés várta. Jöttek is szép számmal a diákok!

A parancsnoki eligazításon örömmel üdvözölték a lakiteleki fiatalokat, hiszen a sokéves tapasztalat az, hogy az isaszegi csatára vajmi kevés gyalogos honvéd érkezik. Az eligazításon Damjanich hadtestébe soroltak bennünket, és már ekkor érződött, hogy nem hétköznapi eseményben lesz részünk! A Damjanich hadtest parancsnokságát a lengyel Wisoczky légió kapta meg. Az eligazítást követően Vitkó Egon huszárkapitány felkért arra, hogy Görgey Artúr emléktáblájánál a koszorúzást a lakiteleki gyerekek hajtsák végre. Ennek örömmel és tisztelettel tettünk eleget. Az egyletnek ez volt az első koszorúzása. Köszönjük ezt az élményt Isaszeg város művelődési házának és Vitkó Egon huszárkapitánynak!

A koszorúzást követően kisvártatva megkezdődött a bevonulás a csatatérre is. A díszszemle –mint mindig – most is felemelő volt. A szemlén az egyletben ekkor már jelen volt Kasztel Antal, mint népfelkelő betyár és feleségem, mint markotányos asszony is. A csatatéren a csapatok elosztását a korábban megbeszéltek szerint hajtotta végre mindenki. Mi a Királyerdő jobb sarkába húzódtunk a fák közé és onnan kezdtük meg a csapatmozgásokat a lengyel légióval közösen, az imitált faluközpont felé. A csata hatalmas élmény volt nemcsak a gyerekek, hanem nekünk felnőttek számára is. A csatatér jóval kisebb volt, mint Tápióbicskén, így jobban összpontosulhattak az alakulatok. A pirotechnikai eszközöket kezelő személyzet és a tüzérek megint jó munkát végeztek, csengett a fülünk a csata alatt. Az ütközet során többször szuronyrohamra „kényszerültek” a gyerekek, de láthatóan ezt már alig várták. Volt olyan eset is, amikor a felrobbanó pirotechnikai gránát hője és füstje egyből ránk szállt, ez még nagyobb élményt nyújtott mindenkinek. A végén egy tüzérüteget újra elfoglaltunk úgy, mint Szolnokon. Ismét legyőztük a császári csapatokat!

A helyi szervezők megköszönték a lakitelekiek munkáját és jelezték, hogy jövőre is visszavárnak bennünket. A visszajelzések alapján a gyermekek nagyon élvezték a tartalmas napot, reméljük jövőre is mehetünk Isaszegre!

A CSAPATOT – mint mindig – ezúttal is Hajdú István szállította a hadszíntérre és vissza. Köszönjük Tyupi!

Vélemények a csatáról

„Az egész olyan volt, mintha visszaugrottunk volna az időben és végig mindenki aki ott volt a harcban, harcolt volna a hazáért.” – Szűcs Ferenc

„Nekem azt tetszett a legjobban, hogy szuronyrohammal megtámadhattuk az osztrákokat! Meg az ágyúk és a felrobbanó aknák is!” – Heinrich Zalán

„Köszönjük, hogy részt vehettünk a csata újrajátszásán, nagyon jól éreztük magunkat a délelőtti megérkezéstől, a késő délutáni távozásig. S azt hiszem, ezt kijelenthetem mindannyiunk nevében. Próbáltuk a ránk bízott feladatokat teljesíteni és segíteni. Én magam a bőrözésben és az alaki gyakorlatok bemutatásában és elsajátításában segédkeztem szakaszvezetőként a nap folyamán. Azt hiszem, ugyan csak elmondhatom a csapat nevében, hogy a legnagyobb élményt természetesen a csata jelentette. Hatalmas élmény volt, hogy a közel 150 lovas és gyalogos között a magyar csapat balszárnya lehettünk. Kis csapatunk közel 5 éve alakult, s elmondhatom, hogy már a legelső órán ott voltam buzgón érdeklődő gyermekként. Ez idő alatt páran magasabb „tisztséget” szereztünk, mégis olyanok vagyunk, mint egy család, s minden évben újabb és újabb családtagokkal bővülünk. Eddig egy év sem telt el anélkül, hogy életre szóló élményünk ne lett volna. Remélem még hosszú évekig lesz részünk hasonló élményekben. S köszönjük a parancsnokunknak, hogy lehetőségét nyújtja a foglalkozásokon való részvételnek.” - Laczkó Gréti

„Jó volt!” – Jász Zoli

„Nekem a csata és János bácsi sípjai tetszettek a legjobban!” - Csincsik Sándor

„ A legjobb az volt, amikor mi is megrohamozhattunk az osztrákokat! És az is jó volt, hogy nem egyedül voltunk a csatatéren, hanem a lovas huszárokkal!”- Heinrich Gyöngyvér

Erőt, tisztességet kívánva: Heinrich Gábor