Egyszer volt, hol nem volt. Talán így is kezdődhetne, ha mese volna, de ez nem mese, hanem maga a valóság. Nyárlőrincen ifjúsági klub alakult több évvel ezelőtt Szomjú Csaba, majd Szomjú Gabriella vezetésével. Hosszabb idő után újra találkoztak az alapítók és azok, akik még ma is klubtagok.

Németh Bernadett így emlékszik a történtekre és a jelenre. Ifjúsági klub, Teleház. Valamikor 2004, 2005 vagy 2006? Már nem is tudom, de azt igen, ahogy mindig is emlegetjük több társammal együtt, Mi itt nőttünk fel. Itt voltunk rosszak, itt voltunk züllöttek, de itt voltunk fellépők, itt voltunk híres emberek, önkéntesek, itt voltunk a közösség teljes értékű tagjai. Itt értünk nővé, itt értünk férfivá, itt maradtunk örök gyerekek. Itt voltunk barátok, vetélytársak, csapattársak. Sokáig sorolhatnám még, annyi az emlék és eközben egyszerűen nem tudom levakarni a vigyort a képemről.

Február 15-én szombaton ezek a gondolatok zakatoltak a fejemben, miközben több tucat esemény dokumentációját elemezgettük hangosabbnál hangosabb kacajok közepette. Több ezer kép mely, bizonyítja, mindig is volt és lesz is értelme ebben a formában képviselni a közösséget. Hálával tartozunk Szomjú Gabinak és Szomjú Csabának, és elmondhatjuk, mély büszkeséggel tölt el, mi tagok voltunk! De nem is, hiszen vagyunk mai napig. Remélem, egyre többet törekedünk arra, hogy gyakoribb eseményekkel, találkozókkal, programokkal színezzük újra a szürke hétköznapjainkat. Tegyük újra méltán híressé Nyárlőrinc ifjúságát, ahol igazán jó fiatalnak lenni, ahol olyan tehetségek válhattak ismertté, mint Döme és Peni. Még emlékszem arra a kenyérlángos sütögetős délutánra ahol Döme az első alkalmak között mutathatta meg tehetségét. A tánccsoport - mert az is volt - ahol Peniben is megszülethetett a vágy a tudásra, melynek megszerzéséről ismételten tanúbizonyosságot tehetett. Végszóként levonva a tanulságot: itt mindenki tartozik valahová, de legalább közénk, Nyárlőrinchez, az Ifi klubhoz.

Szomjú Csaba a találkozóra több ezer fotóval érkezett. A képek nézegetése közben, a fotók által kiváltott reakciókat szemlélve, számomra egy új megvilágítást nyert ez a legendás ifi klubos, teleházas időszak. Egy közösséget létrehozni és fenntartani, komoly, felelősségteljes feladat, teli kihívással és bizonytalansággal. Hiszen különbözőek vagyunk, más és más attitűddel, személyiséggel megáldva, mégis kellő lelkesedéssel, szeretettel össze lehet fogni egy közösséget és minőségi tartalommal megtölteni az együtt töltött órákat. Például az éveken keresztül megrendezett színdarabok, ünnepségek próbái majd az előadás közös élménye motiválta a fiatalokat, kreatívak lettek, nőtt az önbizalmuk. megtapasztalták az összetartozás az egymás iránti bizalom, tisztelet felemelő érzését. Amikor aktívan szerveztük a programokat, az előadásokat, a születésnapi megemlékezéseket, ösztönösen tettük, mit sem sejtve, hogy sok szép, maradandó emlék, élmény halmozódik fel a fiatalok lelkében. A február 15-i szombati találkozó hangulata a beszélgetések minősége, a közösen megélt élmények felelevenítése, az önzetlen szeretet, amit kaptunk testvéremmel, Csabával meggyőzött arról, amit mindig is éreztem, hogy érdemes tenni, időt, energiát áldozni a közösségért. Nagyon boldog vagyok, hogy én is részese lehettem ennek a szép időszaknak.

Ez már Szomjú Gabi vallomása volt, arról az eseményről, amelyen régi és új tagok együtt voltak, és azt érezték, hogy hiába telt el több év, ők ugyan olyan jól érzik magukat együtt, mint egykoron. A közösség szele és szelleme megcsapta őket, és minden bizonnyal egész életük során végig is kíséri. Az csak természetes, hogy a két alapítót megajándékozták. Aki ott volt, az biztos, hogy szép emléket fog megőrizni a találkozóról. Aki pedig nem, az sajnálhatja.